Zánkáról

Zánka és környéke az őskor óta lakott terület. Újkőkori telepre utaló, valamint késő rézkori és kora bronzkori emlékekre utaló leletanyagokat találtak a község határában.
A Balaton-felvidék a rómaiak uralma idején Pannónia része volt. A római lakosság itt túlnyomórészt leszerelt katonákból állt, akik az obsit mellé földbirtokot kaptak Jellemző volt a villás település. A szőlőművelés emlékei is fellelhetőek. Zánkán a református templomnál talált leletek alapján, a dombon települést feltételeznek.


A honfoglalás után a környék a Kál nemzetség szállásbirtoka lett. Zánkáról az első írásos emlék 1164-ből maradt ránk: Miske ispán fia, István végrendeletében említi Zánka prediumot (gazdasági telepet).
Zánka nevének eredetére kétféle felfogás van: az egyik: „Zan” személynévből származik, kicsinyített, becézett alakban; a másik: szláv eredetű, „zamiki, zamka” = lakat, zár vagy „zaneka” = elhagyott hely szavakból.

Majd száz év alatt Zánka kis jobbágyfaluvá növekedett. A 12. században kőtemploma épült, mely kétszeres újjáépítés után ma is áll, a református egyház műemlék templomaként. A templom első írásos említése jelenlegi tudásunk szerint 1333-1335-ből maradt ránk.
Zánka tulajdonosai a 18. századig többször változtak. Először az Atyusz nemzetség, a 13. század végétől a Gyulafi-Rátoldi család birtokolta, de a 13.-14. században a veszprémi káptalan is birtokos itt. A 15. században a Gyulafi és a Rozgonyi család felváltva osztozott Zánka birtoklásában, míg 1474-ben Mátyás király a Gyulafi család jogát erősítette meg.
A török időket a Balaton-felvidék népe nagyon megsínylette.1548-ban a törökök végigdúlták és felégették az egész környéket, Zánkát is. 1550-ben már a zánkai plébánia is üres. A falu lakossága fogyott és szegényedett, 1696-ban már adóösszeírásban nem szerepelt, puszta lett.

1736-ban két kővágóőrsi illetékességű zánkai földbirtokos, Diskay Ádám és Sebestyén Ádám német telepeseket hívott letelepedésre, Zánkára. Az első betelepülők református németek voltak.
Hagyományok szerint az első letelepedők között voltak a Geiszler, Kruczler, Leipczig, Papszt, Tringer családok, a magyarok közül a Poór és Varga família.

A felséglevél ellenére a vallása miatt üldözött, de hitéhez ragaszkodó falu a 19. század elejére magyar nyelvűvé lett, mert elsősorban a környező magyar protestáns falvak népével építette ki és tartotta a családi és egyházi kapcsolatokat, nem a katolikus sváb településekkel. Német eredetét azonban mindig büszkén vallotta, neveit a 20. századig megtartotta, akkor is csak kevesen magyarosítottak, főleg hivatalvállalási okokból.

A falu határában lévő vasas savanyúvízforrás, Vérkút ebben az időben gyógyításra is felszerelt, népszerű fürdőhely volt. Mivel jó hasznot hozott, az egyes földesurak igyekeztek a tulajdonjogot egymástól megszerezni.
Időközben Zánka lakossága 300 fölé nőtt. A beköltözők túlnyomórészt magyarok voltak, így a német eredetű lakosság többsége megszűnt, bár jelentősége, szellemiségének hatása megmaradt.

Zánkáról sorozott és önkéntes katonák (nemzetőrök, népfelkelők, honvédek) vettek részt a szabadságharcban, de ennek elbukása után is több résztvevő itt telepedett le.
A szabadságharcban a császári hadak kétszeri bevonulása, a fiatal férfiak távolléte, a megtorlások Zánkát is súlyosan érintették bár csata a közelben nem volt.

1900-ban jelent meg az első csírája a szőlő mellett a másik sikerágazatnak: az idegenforgalomnak, ekkor kezdte építeni Nagy Lajos orosházi polgári iskolai igazgató az első lakóházat a falu és a balatonpart között. A szabadvízi fürdőélet végképp megszüntette a vérkúti fürdőt, már csak emléke élt, forrását csupán a környéken dolgozók, őrzőgyerekek használták ivásra, a nyaralók többször kirándultak a szép piros vizű forráshoz.

1909-ben megépült a vasút. Megnyílt mellette Siffer Gábor vendéglője is. A 30-as évekre szépen kialakult a nyaralótelep. A nyaralóházak közé lakóházak is épültek.
Az első világháború ismét megtörte a szépen induló fejlődést.
A két világháború közötti idő sem volt mentes gazdasági töréstől: a 29-es világválság okozta szegénységből csak a 30-as évek második felére kezdtek kikecmeregni a zánkaiak.

Több telek, szőlő került kényszerű eladásra, de ezekre nyaralók jöttek, ez viszont fellendítette a községet. Orvosi lakás és rendelő épült, helyben lakó orvos 1940-től volt a községben.
A Balaton partján ingyen strand, a fürdőegyesület fenntartásában fizetős strand, teniszpálya és csónakkikötő volt.
A főbb utak makadámutak voltak, a többi burkolatlan. A műút (mai 71-es) is megépült. A villanyt a 30-as évek második felében vezették be. Az 1936-ban felépült Református Népház.

A második világháború kitörése után a munkabíró férfiak nagy része a fronton harcolt, az asszonyok, öregek, gyerekek végezték a munkák zömét.
Mire 1945 tavaszán a hadműveletek idáig értek, már szinte minden rend, hatalom felbomlott.

A front közeledtekor voltak repülőgépes támadások (bombázás, géppuskázás), majd tankcsata volt a szomszédos Sági erdőben, közben a falut is lőtték. A lakosság egy része a szőlőhegyek pincéiben keresett menedéket.

Egy-két év után az egész parasztságot sújtó beszolgáltatási rendszer, a kulákellenes intézkedések, a rossz eszköz-, gépellátás következtében az egész falu elszegényedett. Zánkán 15 családot nyilvánítottak kulákká.
Ekkor születtek az „önkéntes” földfelajánlások. 1951-ben alakult meg a zánkai „II. Kongresszus” Tsz.
1954-ben a gazdasági-politikai nyomás enyhült. Az 1956-os forradalom napjaiban Zánka meglehetősen csendes volt.

A háború után az üdülőhelyi fejlődés leállt egy időre. A nyaralókban részben a kibombázott, otthonukat vesztett tulajdonosok, részben a menekülés közben itt megállt családok laktak, majd az 50-es évek elején történt államosítások idején több helybeli család költözött be, néhol államosítás nélkül beköltöztették a régi ingatlanukból kiköltöztetett lakókat. A fürdőegyesület azonban működött: a strand vizéből kiemelték a télen a jégre állított, majd vízbe süllyedt szögesdrót akadályokat, a lehetőség szerint helyreállították, kis mértékben fejlesztették, és nyaranta működtették a strandot 1955-ig, ekkor tanácsi kezelésbe került.

Az 50-es évek elején néhány kisebb magánparcellázás kezdődött, a családok zömében kisebb-nagyobb sufniban lakva, maguk építgették a nyaralójukat. A régi nagyobb nyaralókban megkezdődött a vállalati üdülők működése.
1950-ben, az ország közigazgatásában jelentős fordulat volt a tanácsrendszer bevezetése. Ugyanebben az évben Zánkát Zala megyéből Veszprém megyéhez csatolták.

1958-ban Zánkát üdülőhellyé nyilvánították. A strand két ütemben épült ki a mai nagyságra: az 1960-as évek elején 250 méteres, a 70-es évek elején még 205 méteres a kiépült partfal hossza.
1969-ben letették a falutól mintegy 3 km-re fekvő zánkai Balatoni Úttörőváros alapkövét. 1971-ben már táboroztak itt gyerekek, 1972-ben már 19 külföldi gyermekszervezet tagjai is üdültek a magyarokkal együtt.

Megkezdődött az úttörők tanítása, továbbképzése is, majd különböző konferenciáknak, sportrendezvényeknek, találkozóknak, kultúrintézményeknek, segítő táboroknak, stb. adott helyet az Úttörőváros.
A hetvenes és nyolcvanas években fellendülő idegenforgalom jótékony hatása következtében a település szerkezete bővült, új óvodát és a kilencvenes években új iskolát adtak át.

Zánka földrajzi helyzetéből adódóan kiváló lehetőségeket nyújt az idelátogatóknak.
Mind az aktív, mind a passzív üdülést választók számtalan lehetőség közül választhatnak.